Az egyik legrégebbi és legszebb nyaralóhely a Balaton déli oldalán. Szemes hozzávetőleg a déli part közepén terül el és Balatonlellétől keletre Balatonszárszótól nyugatra található.
Már a középkorban is volt itt egy település,
amelyhez szintén tartozott egy templom és
egy kolostor. A törökök a 16. század vége fele
építették meg a Bolondvárat, de ez mára már
nem létezik.
Balatonszemes mindennek előtt a pihenni
vágyók és gyermekes családok körében
nagyon közkedvelt. A község jellemzően
nyugodt, ám a vendégeknek minden
elképzelhető kényelemet és jó infrastruktúrát
kínál. A déli part központi fekvésének
köszönhetően hamar és könnyen elérhető
több más balatoni település is.
A kialakulás alapján Balatonszemes három
részre különíthető el: az ófalu, a villanegyed a
vasúton túl és a fürdőtelep a vasút és a
Balaton-part között.
A legszebb részek közé tartozik a part menti
régi villasor, illetve a fákkal ölelt sétány,
amely a két móló között terül el. A kikötő
1913-ban épült. A kikötőből sok
hajókirándulás indul és programokat is
szerveznek, mint például a szemesi napok.
Szemesen sok a felfedezni való. Érdemes
például megtekinteni a postamúzeumot,
amely a régió egyetlen még fennmaradt történelmi postaállomása. Az ófaluban
található római katolikus templomba is
megéri a betérés.
Balatonszemes nem a tömegturizmus
helyszíne. A romantikus utcák sétára
invitálnak úgy, mint a korábbi
évszázadokban.