Koloska-völgyi Vadaspark

A Koloska-völgyi Vadaspark, mely Balatonfüred környékén kirándulóknak télen és nyáron is jó program lehetőséget kínál a Koloska-völgy mélyén kialakított vadaspark. Balatonfüred mellett a Koloska csárda közelében, közvetlenül a Koloska patak mellett nyújtózik el. Több mint két hektáros területen a magyar állam tulajdonában van, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében, mint védett természeti terület.

Fácán Balatonfüred Koloska-völgy területén

A létesítmény elképzelése 2010-ben született meg és remek lehetőséget kínál a magyar erdők-és állatvilág ismeretek bővítésére. Illetve az ember és az élővilág közötti kapcsolat fejlesztésére.

A 15 millió forintos beruházást  – pályázati támogatás igénybevétel nélkül – a Bakonyerdő Zrt. finanszírozta saját forrásból.

Ez a park kitűnő kikapcsolódási lehetőséget nyújt gyermekes családoknak, fiataloknak, vagy turista csoportoknak egyaránt. Az ajánlott útvonalat követve séta közben hallani lehet az út mentén csörgedező patak hangját. Érdekesség még, hogy Böjte Csaba atya szentelte fel a „Gyermek Jézus Kegyhelyet“ 2017-ben, mely szintén a Koloska-völgy területén található.

vaddisznó a vadasparkban Koloska-völgyben

A Vadasparkot teljesen más meglátogatni télen, mint például nyáron, mert télen az állatok inkább elbújnak a hideg miatt, de az év bármely szakaszában és az időjárástól függetlenül sok érdekes látnivalót ígér.

Megismerhetik és megfigyelhetik természetes környezetükben a Magyarországon leggyakrabban előforduló vadfajoka. Mint például: nyolc féle vadfaj, gím- és dámszarvasok, muflonok, őzek és különböző madarakat; fürj, fogoly, fácán, tőkésréce és cinke látható.


A Koloska-völgyi Vadasparkban az állatok kényelmes életteret kaptak. De mégis teljes testközelből lehet őket megfigyelni. A megfigyeléshez magaslesek, padok és hosszú sétautak állnak rendelkezésre.
A kerítésre elhelyezett tábláknak köszönhetően sok fontos információt tudhatunk meg az állatokról. Mivel az állatok szeretik a nyugalmat, célszerű tiszteletben tartani élőhelyüket elsősorban azzal, hogy csendben közelítsük meg őket. Ez okból kifolyólag a park egész területére két fontos szabály vonatkozik. Az egyik, hogy ne kiabáljunk a másik pedig, hogy ne etessük az állatokat.

Őszi erdő Balaton mellett a Koloska-Völgyben

Ha már felsétáltunk a Koloska-völgyi Vadaspark tetejére, az ott található magaslesről érdemes megcsodálni a gyönyörű kilátást mely a Koloska-völgyet körülölelő erdőségre nyílik.

A vadasparktól nem messze tanösvény, erdei tornapálya, tűzrakóhelyek és nordic walking útvonal is állnak a kirándulók rendelkezésére. Valamint a közelben található a Lóczy-barlang és a Jókai kilátó is.

A vadasparkhoz legközelebb található szállásaink Alsóörs 1, illetve Fűzfő 1. Melyek fél óra autóútra vagy akár még közelebb találhatóak a népszerű kiránduló helytől.

Cím: 8230 Balatonfüred Koloska-völgy